Újabb beadványok a Pro Civis részéről a kormányhivatalnak
Számtalanszor leírtuk, hogy Szlovákiában szinte nemzeti sportnak számít a törvényszegés. Gyakran érinti ez az anyanyelvhasználati törvény megsértését, legyen szó magáncégekről vagy akár állami szervekről. Az sem titok, hogy a hivatali kétnyelvűség gyakorlatának betarttatását elsősorban a Pro Civis szokta számon kérni a kormányhivatalon. Többször hangsúlyoztuk, hogy a polgári társulás munkatársai szerint a kormányhivatal feladata nem az lenne, hogy különféle kutatások és elemzések által igyekezzen kimutatni, hogyan tartja be Szlovákia a kisebbségi nyelvhasználati törvényt, hanem azon kellene fáradoznia, hogy az ország nemzetiségeinek megelégedésére valóban betartsa és betarttassa a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit és a vonatkozó törvény előírásait.
A legújabb törvénysértésre március közepén hívta fel az állami szervek figyelmét a társulás, amikor három panaszt nyújtott be a kormányhivatalba. A panaszok az R7-es gyorsforgalmi út építésén kihelyezett tájékoztató táblák egynyelvűségére vonatkoznak. Ezeken a táblákon a kivitelező (építtető) többrendbeli törvényszegést követett el, mert nem tartja fontosnak, hogy feltüntesse a kisebbség anyanyelvén is az emberi életre, egészségre és biztonságra veszélyes figyelmeztető táblák szövegeit. Teszi ezt annak ellenére, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény (184/1999 Z. z. 4. §. 6. bek.) illetve az 1999/211 sz. kormányrendelet kötelezi erre.
Az épülő R7-es út kivitelezője Úszor, Csukárpaka, Csallóköztárnok és Macháza kataszterében helyezett ki egynyelvű (szlovák) figyelmeztető táblákat, holott az említett települések magyar nemzetiségű lakosainak aránya meghaladja a törvényben meghatározott 20%-ot. A kivitelező ezzel megsértette a nemzeti kisebbségi nyelvhasználati törvény 7b §-a, 2. bekezdését.
A Pro Civis kéri a kormányhivatalt, hogy kötelességének eleget téve vizsgálja ki és járjon el az ügyben.
– k –