Elindítottuk az első határon túli magyar elektronikus törvénytárat
Mostantól a Pro Civis polgári társulás gondozásában magyar nyelvre lefordított szlovákiai törvények és rendeletek önálló portálon érhetők el a www.törvénytár.sk címen. Egy felhasználóbarát törvénytárat kap kézhez a látogató, korszerű keresővel, az egyes törvények változásainak-módosításainak nyomonkövethetőségével, és a jogszabályok szlovák nyelven is elérhetők.
Ötéves tevékenységünk elsősorban a helyi és regionális önkormányzatok munkáját igyekezett segíteni a kisebbségek nyelvhasználata területén, szem előtt tartva a kétnyelvűségi követelményeket is. (Az erre vonatkozó kormányrendelet szintén megtalálható a portálon.) A február 16-án elindított törvénytár.sk jelenleg ötven jogszabályt tartalmaz, de folytatódik a további törvények feltöltése, illetve újabbakkal való bővítése is.
A korszerű, egy igazi törvénytár követelményeinek megfelelő elektronikus forma reményeink szerint gyarapítani fogja azoknak az önkormányzatoknak, hatóságoknak és magán felhasználóknak a számát is, amelyek/akik tehetnek a magyar nyelv hivatali és hivatalos kapcsolatokban történő használatának újbóli meghonosítása, elterjesztése érdekében. Párhuzamosan kényelmesebbé, gyorsabbá is teszik azt a munkát, amit a hivatali kétnyelvűség jelent. Meglévő jogainkat érvényesítenünk elemi jogunk és kötelességünk is, nyelvi jogainkért nem véletlenül küzdünk folyamatosan, hiszen elemi részét képezik identitásunknak. Megtartani, fejleszteni, a művelt köznyelvet terjeszteni minden időben a megmaradásunkat segíti elő.
A Pro Civis tevékenységének fontos célja, hogy anyanyelvünk, a magyar nyelv használata ne szoruljon vissza a magánélet területére, ne váljon „konyhanyelvvé”, ne szűküljön be, hanem fejlődjön.
Abban a reményben, hogy a hivatali kétnyelvűség és a hivatali magyar nyelvű ügyvitel terjedéséhez elektronikus törvénytárunkkal hozzá tudunk járulni, indítjuk útjára a www.törvénytár.sk-t. Az oldal működését a Bethlen Gábor Alap támogatja.