Tapasztalatok - kétnyelvűségről

A nemzeti kisebbségek nyelvének használatáról szóló törvény kimondja, hogy azon a településen, ahol egy adott kisebbség összlakossághoz viszonyított aránya meghaladja a húsz százalékot, „a Szlovák Köztársaság állampolgárai életének, egészségének, biztonságának vagy vagyonának fenyegetettségét érintő információkat a nyilvánosság számára elérhető helyeken az államnyelv mellett kisebbségi nyelven is feltüntetik”. A törvény azt is kimondja, hogy „szabálysértést követ el az a jogi személy vagy természetes személy-vállalkozó, aki a feliratot vagy hirdetményt nem tünteti fel a kisebbség nyelvén is, amennyiben a Szlovák Köztársaság állampolgárai életének, egészségének, biztonságának vagy vagyonának fenyegetettségét érintő információkat tartalmazó feliratról vagy hirdetményről van szó”. Majd felhatalmazza a kormányhivatalt, hogy amennyiben ilyen közigazgatási szabálysértést állapít meg „és az írásbeli figyelmeztetésben meghatározott határidő leteltét követően sem történik meg a megállapított hiányosságok kijavítása, a kormányhivatal 50 eurótól 2500 euróig terjedő bírságot szabhat ki”.

 A Pro Civis Polgári Társulása aktivistái tavaly ősszel véletlenszerűen több mint harminc üzemanyagtöltő-állomáson örökítették meg fényképekkel, sem a „Dohányozni tilos!”, a „Nyílt láng használata tilos!”, a „Vigyázz! Robbanásveszély”, de más egyéb, az állampolgárok életének, egészségének, biztonságának vagy vagyonának fenyegetettségét érintő információkat nem tüntettek fel a kisebbség nyelvén, esetünkben magyarul. Gondoltuk, segítünk a kormányhivatalnak a jogszabály betartatásában, a jogi személyeknek pedig a közigazgatási szabálysértés megszüntetésében, ezért a hiányosságra írásban hívtuk fel a törvény őrének a figyelmét, csatolva az említett fényképeket is. Minthogy első alkalommal folyamodtunk a jogérvényesítő magatartás ilyen kifejezési eszközéhez, kíváncsian vártuk a fejleményeket.

A tapasztalatok vegyesek.
Elszomorító tapasztalat, hogy a megszólított illetékes hivatal a mai napig nem közölte velünk, miként járt el „panaszunkkal” és milyen eredményre jutott.
Pedig lépett a hivatal, mert az érintett töltőállomások tulajdonosai vagy üzemeltetői közül néhányan felvették velünk a kapcsolatot – némiképp meglepő tapasztalat, hogy a hivatal minden adatunkat kiszolgáltatott.
Azok nagy többsége, akik felvették velünk a kapcsolatot, szabadkozott: leginkább arra hivatkoztak, hogy nem ismerték a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény idézett kitételeit, ellenben benzinkútjaikon szabadon használhatja anyanyelvét mindenki és – nagyon kellemes tapasztalat – a segítségünket kérték a törvény által meghatározott feliratok kétnyelvűsítéséhez. A segítség megadatott, a törvénysértés megszüntettetett – a jog érvényesült, büntetés nélkül.

Az eset kapcsán szerzett tapasztalatokon túl két kérdésünk is van: vajon hány helyi államigazgatási hivatalban, önkormányzati intézményben, esetleg iskolánkban dokumentálhatnának aktivistáink hasonló közigazgatási szabálysértést, mint amilyennel a töltőállomáson találkoztak, és vajon nyitottak lennének-e ezen közigazgatási intézményvezetők a szabálysértés megszüntetésére, amint azok voltak a töltőállomások tulajdonosai?
Bocsánat, hiszen van még egy kérdés: a közigazgatási hivatalok vezetői sem ismerik a törvényt?

Őry Péter