Tizenöt államfőjelölt
Az idén márciusban negyedik alkalommal választunk közvetlen módon köztársasági elnököt, az államfői posztért rekordmennyiségű, tizenöt jelölt küzd meg a március 15-ére kiírt első fordulóban. A szlovákiai magyarok első alkalommal szavazhatnak magyar jelöltre: Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártja jelöltje 46 625 támogató aláírással szerzett jogot a megméretésre.
Első alkalommal 1999-ben járulhattak az urnákhoz a választópolgárok, hogy közvetlen módon válasszák meg a köztársasági elnököt, akkor az első fordulóban 10 jelölt mérette meg magát, s minthogy az összes szavazásra jogosult polgár több mint felének a támogatását egyikük sem szerezte meg, az államfőt a második fordulóban választottuk meg: Rudolf Schuster nyert Vladimír Mečiarral szemben. 2004-ben tizenkét jelölt közül választhattak a polgárok az első fordulóban, a második fordulóban aztán Ivan Gašparovič szerezte meg az államfői posztot, ő is Vladimír Mečiart előzte meg. A legutóbbi, 2009-es elnökválasztáson heten mérettették meg magukat az első fordulóban, amely szintén nem hozott végeredményt, a második fordulóban pedig Ivan Gačparovičnak sikerült megvédenie elnöki posztját Iveta Radičovával szemben.
Az idei elnökválasztás időpontját a szlovák parlament elnöke tavaly december 19-én hirdette meg, s minthogy március 15-ében állapította meg az első forduló napját, a jelölteknek legkésőbb január 9-éig kellett leadniuk indulási szándékukat, amelyet a törvény értelmében vagy 15 parlamenti képviselő aláírásával, vagy minimum 15 ezer polgár által aláírt petícióval kellett alátámasztaniuk. A feltételeknek tehát – mint már említettük - tizenöt jelölt felelt meg.
Az 55 éves Bárdos Gyula a Magyar Közösség Pártja jelöltjeként indul, aki mögé felsorakozott a felvidéki magyarság – mondhatjuk kis túlzással. Hiszen a karácsonyi, az újévi ünnepeket és a vízkeresztet is magába foglaló alig három hét alatt sikerült összegyűjtenie a 46 625 aláírást, a jelöltek közül a második legtöbbet (Andrej Kiska közel 61 ezer aláírást adott le, ám ő tavaly nyártól „petíciózott”). Bárdos Gyula indulását azonban 16 ellenzéki képviselő is támogatta, akik még decemberben aláírták jelölését, tiltakozásul a házelnök által meghatározott rövid idő ellen.
Jozef Behýl (56 éves) független jelöltként indul, indulását több mint 34 ezer polgár támogatta. A jelölt hangsúlyosan határolódott el a napokban a „baloldali” jelölt meghatározástól, ami azzal indokolható, hogy nevezett a Smer alapító tagjai közé tartozik, a kormányzó pártból 2003-ban lépett ki azzal az indoklással, hogy „a pénzügyi befektetői körök hatása alá került”.
A Kereszténydemokrata Mozgalom tiszteletbeli elnöki posztjáról mondott le tavaly koraősszel a 70 éves Ján Čarnogurský, és kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy ugyancsak független jelöltként vehessen részt az elnökválasztáson. 24 ezernél is több aláírást gyűjtött össze a rendszerváltásban is nagy szerepet játszó egykori szlovák kormányfő, majd miniszter, aki 2002-ben hagyott fel az aktív politizálással.
A közvélemény-kutató központok hónapok óta Robert Fico (49 éves) győzelmét jelzik a köztársasági elnöki választásokon, annak ellenére, hogy a Smer-szociáldemokrácia párt és a szlovák kormány elnöke elzárkózott mindennemű nyilatkozattól annak kapcsán, indul-e az államfői posztért. Fico és pártja végül december közepén jelentette be hivatalosan, hogy a kormányfő lesz a legerősebb szlovákiai párt jelöltje. Indulását 86 képviselő támogatta, a kormányfő aláírásokat nem gyűjtött.
Viliam Fischer (75 éves) professzor, a nemzetközi hírű szívsebész december közepén jelentette be indulását, az elnöki posztot független, polgári jelöltként célozta meg. A rövid idő ellenére az egészségügyi dolgozók jelentős támogatásával mégis sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges több mint 17 ezer aláírást. Az idősebb nemzedék vélhetően még emlékszik rá, hogy az ő nevéhez fűződik az egykori Csehszlovákiában végrehajtott első szívátültetés.
A parlament jobboldali pártjainak, az úgynevezett Népi Platformnak a közös jelöltjeként méretteti meg magát az elnökválasztáson Pavol Hrušovský (61 éves), jelölését aláírásával a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Most-Híd vegyespárt és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió valamennyi parlamenti képviselője támogatta. A kereszténydemokraták egykori elnöke, kétszeres parlamenti elnök ennek ellenére ugyancsak indított petíciós aláírásgyűjtést is, amely során csaknem 17 ezer támogató aláírást sikerült szereznie.
Minden előzetes bejelentés és hírverés nélkül lett államfőjelölt a 69 éves Ján Jurišta, aki közel húszezer aláírást adott le a parlamentben január 9-én, de nem független jelöltként indul a választásokon: Szlovákia Kommunista Pártja nevében méretteti meg magát. Nevezett a rendszerváltás előtt is a kommunista párt tagja volt, a diplomáciában dolgozott, egyebek mellett Kubában kulturális attasé volt, Argentínában pedig nagykövetként képviselte Csehszlovákiát.
Andrej Kiska (50 éves) elsőként, még tavaly tavasszal jelezte, megpályázza az államfői posztot. A kassai nagyvállalkozó, aki társalapítója a Jó Angyal karitatív szervezetnek is, már túl van első óriásplakát-kampányán, amit bevallása szerint teljes egészében saját pénzéből finanszírozott. A függetlenként induló Kiska 61 ezer támogató aláírást adott le a parlamentben, a legtöbbet az összes jelölt közül. A kassai vállalkozó sem a rendszerváltás előtt, sem azt követően nem vett részt a politikai életben.
A bársonyos forradalom szlovákiai eseményeinek egyik legismertebb szereplője, Milan Kňažko (68 éves) független, polgári jelöltként indul az államfői posztért, holott az indulás feltételeit 19 ellenzéki parlamenti képviselő támogató aláírásával tudta csak biztosítani, az idő rövidsége miatt (indulásáról csak novemberben döntött) a polgároktól a 15 ezer aláírást nem sikerült összegyűjtenie. A neves színész 2002-ben hagyott fel az aktív politizálással.
A 61 éves kassai Stanislav Martinčko vállalati igazgatóként dolgozik, a politikai életbe ezidáig nem kapcsolódott be, annak ellenére, hogy most egy – ezidáig ugyancsak ismeretlen – párt, a Szlovákiai Polgárok Koalíciója jelöltjeként indul a köztársasági elnöki posztért. Az ugyancsak kassai székhellyel működő párt aktivistái mintegy 19 ezer aláírást gyűjtöttek össze jelöltjük támogatására.
Második alkalommal indul az államfői posztért a 75 éves Milan Melník vegyészprofesszor. Legutóbb 2009-ben mérettette meg magát, akkor is független polgári jelöltként, ám a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom – Néppárt támogatásával. Most semmilyen párt támogatását nem élvezi a neves tudós, az indulásához szükséges mintegy húszezer aláírást polgári társulások biztosították számára. A legutóbbi választáson a szavazók 2,6 százaléka támogatta Melníket.
A hivatalos jelentkezési idő lejárta előtt alig két órával tudta csak leadni a szlovák parlament iktatójában a mintegy 22 és fél ezer aláírást tartalmazó petíciós íveket Helena Mezenská, aki az egyetlen női jelöltje az idei elnökválasztásnak. A 41 éves Mezenská független jelöltként méretteti meg magát márciusban, annak ellenére, hogy az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalom parlamenti képviselője, indulását viszont parlamenti képviselők nem támogatták.
Gazdag politikai múlttal rendelkezik Peter Osuský (60 éves), hiszen a rendszerváltást követően egy ideig elnökölte a Demokrata Pártot, majd alapító tagja volt a Polgári Konzervatív Pártnak, most pedig a liberális Szabadság és Szolidaritás párt parlamenti képviselője. Osuský a liberális párt jelöltjeként indul a választásokon, de az indulásához szükséges petíciós aláírásokat is össze tudta gyűjteni.
Negyvenezer támogató aláírást és a leváltott püspök, Robert Bezák videós támogató üzenetét adta le a parlamentben a 41 éves Radoslav Procházka, aki ugyancsak független jelöltként indul az államfői posztért. A parlamenti képviselő a Kereszténydemokrata Mozgalom listáján jutott legutóbb mandátumhoz, de tavaly kilépett a frakcióból és a mozgalomból is, miután a mozgalom közgyűlésén a kereszténydemokrata politika megújítására javasolt programját a küldöttek nem fogadták el.
A parlamenten kívüli, országosan alig ismert Modern Szlovákia Pártja jelöltjeként vesz részt az idei köztársasági elnöki választásokon Jozef Šimko (62 éves). Rimaszombat polgármestereként a szlovákiai magyarok körében is ismert kommunális politikus mintegy 23 ezer aláírást adott le a parlamentben, így vehet részt a választásokon. Politikai pályafutásához tartozik, hogy egy ideig alelnöke volt az Ivan Gašparovič által alapított Demokráciáért Mozgalomnak.
Minthogy a köztársasági elnökválasztásról szóló törvény az elmúlt években nem változott, vagyis a jelölteknek a megválasztáshoz az első fordulóban az összes választásra jogosult polgár több mint a felének a támogatását kellene megszereznie, szinte biztosra vehető, hogy ezúttal is sor kerül a második fordulóra. Annak időpontját a házelnök március 29-ére hirdette meg. A második fordulóban az első forduló két legsikeresebb jelöltje küzd meg az államfői posztért.
n.s.