Viták az önkormányzatok spórolása és a szociális törvények miatt

Augusztus 20-án tanácskozott a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának Tanácsa az idei költségvetés alakulásának kérdéseiről, valamint a szociális szolgáltatások és a szociális segélyezések terén tervezett törvényi változásokról.
A Tanács ülésére azt követően került sor, hogy Robert Fico kormányfő több alkalommal nyilvánosan megfenyegette a helyi önkormányzatokat, hogy amennyiben nem hajtják végre a kormány takarékossági elvárásait, a jövő évben elvonja költségvetésükből azt az összeget, amellyel úgymond idén többet költöttek. Robert Fico megismételte, hogy a 2000 lakosúnál nagyobb települések esetében októbertől megkövetelik majd a részletes és folyamatos kimutatásokat költségvetésük alakulásáról, hogy az ország költségvetési hiányát megfelelő mederben tudják tartani. Az SZVFT azonban továbbra sem ért egyet a kormány felvetéseivel, s egyeztetni akar a pénzügyi tárcával, mert a megtakarításokat érintő számításaik egyáltalán nem egyeznek. Az SZVFT szerint az önkormányzatok tartják a kormánnyal megkötött egyezséget, miközben a pénzügyminisztérium azt állítja, hogy a 10+5 százalékos (dologi kiadások + személyi kiadások) lefaragást legalább 300 település nem tartja be.
A szervezet vitatja azt is, megkapták-e a települések a nekik járó jövdelemadó-hányadot, amely a korábbi évekhez nem csupán abszolút értékében (kevesebb adóbevétel miatt), hanem százalékarányában is csökkent.
Megvitatta és elfogadta a Tanács a szociális szolgáltatásokról szóló törvényjavaslathoz megfogalmazott elvi és tárgyi kifogásait is. Elutasítják azt az elképzelést, hogy a városok és falvak saját költségvetésük rovására legyenek kötelesek hozzájárulni a magán szociális intézmények fenntartási költségeihez, amennyiben a település valamely lakosa úgy dönt, hogy magán szociális otthont vesz igénybe, de az ellátás költségeit nem képes fedezni. Az ilyen finanszírozási modell veszélybe sodorná, hogy a községek az eredeti hatásköreikbe tartozó közszolgáltatásokat el tudják látni. Nem értenek egyet azzal sem, hogy a község 60 napos határidőn belül legyen köteles ellátást és gondozást biztosítani a rászoruló lakosának. Ennyi idő alatt ugyanis a legtöbb esetben képtelenség megfelelő elhelyezést találni a szociális szolgáltatásra szoruló embernek. A kormány elképzelései szerint a törvénymódosítást követően a városok és falvak lennének kötelesek létrehozni az ún. közösségi központokat is, s azokat a szociális ellátó rendszerből kellene finanszírozniuk, de a felügyeletük is őket terhelné. Az SZVFT elutasítja, hogy pénzügyi források nélkül helyezzék át ezt a feladatot a községekre, s arra is figyelmeztet: amennyiben eredeti önkormányzati hatáskörré nyilvánítják a közösségi központok létrehozását és fenntartását, az európai kohéziós forrásokból sem kaphatnak támogatást hozzá, mint jelenleg a gondozószolgálat esete is mutatja, miközben a mélyszegénységben élőket szolgáló létesítményekre már most rendelkezésére állnak a központi kormányzatnak felhasználható források. Az SZVFT álláspontja szerint akkor, amikor a közkiadásokat konszolidálni kell, s eleve kevesebb pénzből kell nem kis összegeket megspórolniuk az önkormányzatoknak, elfogadhatatlan, hogy további, jelentős kiadásokkal járó feladatokat hárítson át rájuk a kormány. A szociális segélyezési rendszer ugyanis központi feladat, nem önkormányzati kompetencia.
A városok és falvak szeretnék elérni, hogy a szociális ráutaltság kérdésében a lakosaik esetében továbbra is maguk dönthessenek, ne kizárólag az idős emberek esetében legyen ilyen jogkörük. Azzal sem értenek egyet, hogy a megyei önkormányzatok dönthessék el, hol kell szociális létesítményt bezárni, akár olyan okból is, hogy az ellátottak létszámát nem tudják 22 főre vagy ez alá csökkenteni. Szeretnék elérni, hogy a törvény pontosan szabályozza, az egyes intézményfajták milyen szolgáltatásokat nyújtanak milyen felszereltség mellett, hogy a lakosok a jövedelmüknek megfelelően tudják kiválasztani, melyiknek a szolgáltatásait veszik igénybe.
A szociális segélyek közmunkához kötését elvben üdvözlik a városok és falvak, ragaszkodnak azonban ahhoz, hogy elegendő munkavégzési lehetőséget is biztosítsanak a ráutaltaknak, s a rendszer teremtse meg a járulékos költségek fedezetét is (munkaruha, munkaeszköz, munkabiztonsági felszerelések, munkavezető költségei stb.). A község mint olyan ezeket nem tudja felvállalni, mivel a szociális segélyezés teljes egészében központi állami feladat, véli a szervezet, ezért az önkormányzat csak közreműködő személy lehet a folyamatban, nem annak köteles végrehajtója. A közmunkák szervezése és biztosítása így csak átruházott államigazgatási feladat lehet.