Vitanap az őshonos kisebbségekről az Európa Parlamentben

Április 22-én délután hivatalos közmeghallgatást tartottak az Európa Parlamentben az európai őshonos kisebbségek helyzetéről. A téma első ízben került az Európai Néppárt napirendjére. Az EP legnagyobb képviselőcsoportjának a téma iránt elkötelezett tagjai több országból fogadtak szakértőket. A Gál Kinga (Fidesz), Csáky Pál (MKP), Nagy József (Most-Híd) és Sógor Csaba (RMDSZ) néppárti képviselők által kezdeményezett meghallgatáson a téma nemzetközi szakértői tartottak előadásokat, boncolgatva a témát, hogyan lehetne rendezni a kisebbségek helyzetét.
Az első panel-beszélgetést Sógor Csaba nyitotta meg, aki jogi és gyakorlati vonatkozásban vizsgálta az európai kisebbségek helyzetét. „Óriási szakadék van a kisebbségvédelmi jogi lehetőségek és a tényleges gyakorlat között, ezért tudatosítani kell a tagállamokban, hogy a végrehajtás, a gyakorlat ugyanolyan fontos, sőt ennek felülvizsgálata nagyobb figyelmet érdemel, Az őshonos nemzeti kisebbségekre nehezedő asszimilációs folyamatra az Európai Uniónak is választ kell találnia. Ezek a közösségek évszázadok óta ugyanazokon a területeken élnek, nem vándoroltak el, csupán az országhatárok változtak szülőföldjeik felett. Minden közösségnek sajátos helyzete van, de mindnyájuknak egyaránt elengedhetetlen a gyakorlatban is érvényesülő jogok biztosítása, ezek nélkül nem őrizhetik meg nyelvüket, kultúrájukat és identitásukat. Az Európai Uniónak ösztönöznie kell a tagállamokat arra, hogy átvegyék egymástól a legjobb gyakorlatokat a kisebbségvédelmi intézkedések terén is” – hangsúlyozta Sógor Csaba, aki szerint a meghallgatás új lendületet adhat az európai kisebbségvédelemnek.
Az eseményen Herbert Dorfmann a dél-tiroli pozitív példát ismertette. A szakmai előadók közül az osztrák Dr. Gabriel Toggenburg az Európa Tanács égisze alatt elfogadott, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény (FCNM) hatékonyabb alkalmazását sürgette. Dr. Szalayné Sándor Erzsébet magyarországi nemzetiségi ombudsman-helyettes szerint szükség lenne egy olyan európai rendszerre, amely azonnali információt nyújtana a kisebbségi jogok megsértése esetén. Petteri Laihonen finnországi professzor azt hangsúlyozta, hogy a 2004 után csatlakozott tagállamokban nincs gyakorlata az autonómia különböző formáinak. Konkrét példaként hozta fel a szlovákiai magyar kisebbséget sújtó diszkrimináló politikai gyakorlatot. A szlovákiai magyarok által lakott területen fejletlen az infrastruktúra, elmaradnak a fejlesztések, s az itt élő kisebbség körében nagyarányú a nyelvváltás. Az állami hivatalokban csak szlovákul lehet beszélni. Ezzel szemben például Erdélyben a magyar kisebbségnek az anyaországba történő elvándorlása figyelhető meg, elsősorban gazdasági okokból. Kiemelte, hogy ahol a kisebbségek többségben élnek, ott az anyanyelvüknek azonos jogokat kellene élveznie mint a többségi nyelvet használóké. A dél-tiroli helyzetet, mint jó példát taglalta Emma Lantschner osztrák professzor is.
A második panel-beszélgetést Csáky Pál nyitotta meg. Ezt követően Hans Heinrich Hansen FUEN (az autochton kisebbségi szrvezetek legnagyobb ernyő-szervezete) elnöke a görögországi törökök és a franciaországi kisebbségek helyzetéről beszélt. Arról például, hogy Görögország nem ismeri el a török kisebbséget, s arról, hogy az új tagállamok felvételekor „elfelejtették” kötelezővé tenni a kisebbségvédelem számos kérdését. Smaranda Enache romániai emberjogi aktivista elmondta: napjainkban Európában morális kérdés a kisebbségek védelme, emellett pedig a stabilitás és jólét egyik feltétele is. Véleménye szerint nagy kihívást jelent, hogy míg egyes tagállamokban ésszerű megoldás az autonómiák létrehozása a kisebbségek védelmében, addig erre a kelet-európai tagállamokban, például Romániában, nem tekintenek természetes megoldásként. Josef Marko a bolzanói Európai Akadémia Kisebbségi Jogi Intézetének igazgatója hangsúlyozta, hogy a többség számára 200 éve folyamatosan problémát jelent a kisebbségi közösségek helyzetének rendezése, amelyben a kormányzásnak kulcsszerepe van. Talán ő fogalmazta meg legsúlyosabban, mekkora veszélyt jelent Európában a liberalizmus és a nacionalizmus kombinációja, s hogy a jogászoknak és a szociológusoknak párbeszédet kellene folytatniuk. Az unióban egyébként, mondta, nem a kisebbségek jelentik a problémát, hanem a jogászok. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Bíróság gyakorlatában egyre nő a pozitív kisebbségjogi ítéletek száma, példaként említve az Orsós kontra Horvátország ügyet.
„Sokaknak szúrja a szemét a téma, pedig nem lehet a szőnyeg alá söpörni” – mondta Monika Hohlmeier, a LIBE (állampolgári jogok, bel- és igazságügy) szakbizottság néppárti koordinátora, aki utalt arra, hogy a Lisszaboni Szerződés óta tulajdonképpen léteznek jó jogszabályok a kisebbségek jogállásának rendezésére, ezeket azonban a tagállamok nem tartják be. Az őt követő előadók többsége a jó tapasztalatok mellett ugyanerről beszélt, illetve arról, hogyan lehetne-kellene az Európa Parlamentben átültetni-kikényszeríteni, hogy a közgyűlés szintjén kerüljön terítékre a téma. Hogy egyszer talán elérjünk arra a pontra, amikor sikerül elérni a teljes jogú egyenlőség elvét. S arról, hogy a már meglevő jogszabályok számonkérhetősége érvényesüljön.
Gál Kinga fideszes képviselő, a Kisebbségi Munkacsoport néppárti társelnöke: „Míg a veszélyeztetett növény- és állatfajokat uniós jogszabályok védik, addig a nemzeti és nyelvi kisebbségeket semmilyen közösségi jogszabály nem védi, az általános diszkrimináció-ellenes szabályok pedig láthatóan nem elegendőek. A Bizottság következetesen elhárítja egy uniós jogszabály elfogadását, noha a Lisszaboni Szerződés után erre meglenne a lehetősége. Százezrek ilyen irányú európai polgári kezdeményezését elvetette. Politikai akarat hiányában az Európai Parlament 2005 óta nem fogadott el kisebbségeket védő határozatot, ezért itt lenne az ideje újabb lépéseket tenni.”
Ismét bebizonyosodott, hogy bár a két blokk tucatnyi előadása után vitára is nyílt lehetőség, három és fél órában szinte csak érintőlegesen lehet egy ilyen horderejű kérdésről beszélni. A vitában aztán akadt olyan szót kérő, akibe már akkor belefojtotta az elnöklő a szót, mielőtt elkezdte volna mondandója lényegét. Kivételt talán csak Tőkés László jajkiáltással felérő rövid beszéde jelentett, valamint Jyrki Katainen volt finn miniszterelnök kétpercese.
Zárásként elhangzott: a Lisszaboni Szerződés jogi hátteret biztosít a nemzeti kisebbségek védelmére és bármilyen nemű diszkriminálása ellen, a hagyományos nemzeti kisebbségeket érintő kérdések megnyugtató rendezésének hiányában azonban állandóak a politikai feszültségek, konfliktusok és jogsértések. Ezek megoldását tervezik elősegíteni a LIBE szakbizottság néppárti tagjai az elkövetkezendő időszakban egy, az őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó irányvonal kijelölésével. A közmeghallgatást követően Csáky Pál, Herbert Dorfmann, Michael Gahler, Gál Kinga, Monika Hohlmeier, Nagy József és Sógor Csaba közös sajtóközleményt adott ki, és a szervezőcsoport írásban szólította fel az Európai Néppárt frakciócsoportjának vezetőségét egy kisebbségvédelmi iránymutatás elfogadására.
Ami talán a leglényegesebb, hogy annyi év után végre elkezdődött valami, hiszen botrányos, hogy az Európa polgárainak mintegy egytizede él kisebbségben, és az uniónak gyakorlatilag nincs intézményes eszköze, hogy ennek az 50 milliónyi embernek a jogaival foglalkozzon. Abban valamennyi résztvevő egyetértett, hogy egy ilyen nyilvános meghallgatás nem robban bombaként, de mindenképp üdvözlendő, hogy végre elindult valami, ami talán megmozdítja ezt a roppant és érzéketlen gépezetet.
- kv -