Zsebre megy - A hóeltakarítás már a települések kötelessége
A közterületek tisztán tartása a legutóbbi törvénymódosítás következtében május óta már a helyi önkormányzatok kötelessége, s az újonnan munkába lépő településvezetők és képviselőtestületek nem egyszerű feladata lesz, hogy költségvetéseikben ezeknek a munkáknak a fedezetét megteremtsék.
A korábbi években a helyi lakosokat kötelezte a törvény, hogy ingatlanaik előtt a járdákat rendben tartsák, onnan a havat, jeget is eltakarítsák. A változást a közlekedési minisztérium kezdeményezésére fogadta el a parlament, Érsek Árpád miniszter akkor elsősorban arra hivatkozott, hogy a beteg és idős emberekkel szemben kegyetlen az ilyen rendelkezés, arról nem beszélt, hogyan teremthetők elő a szükséges források és eszközök az új önkormányzati kötelesség teljesítéséhez. Az idei tél lesz „élesben” a főpróba.
Az előzetes sajtóértesülések szerint a városok és falvak különféleképpen igyekeznek megoldani a hóeltakarítást. Van, ahol önkénteseket keresnek erre a munkára, Késmárkon például négy eurós órabérért, de lehetővé teszik az eddigi kötelezettnek is, hogy a saját portájuk előtt takarítsanak, és nekik is megfizetik a munka árát. Zsolnán hétszázezer euróval nőnek a kiadások a téli útkarbantartásokra, Nagyszombat városa 100-ezer eurós költségnövekedéssel számol. Pozsony ötmilliós téli kiadással, Kassa 1,3 millióssal számol, s már azt is tudják, hogy a takarított utak és járdák hossza a tavalyihoz képest megduplázódik, 930 kilométerre nő. A helyi vállalat, a Kosit vezetője a regionális napilapnak azt is jelezte: sűrű havazás esetén kizárt, hogy a karbantartást rövid idő alatt el tudják végezni. Pozsony legnagyobb városrészében, Ligetfalun decemberben nem is szándékoznak havat takarítani, erre – elnézést kérve – előre figyelmeztették a lakosságot. A kisebb városok és falvak többsége még nem is sejti, hogyan fog megbirkózni a feladattal. Annyit látnak csak világosan, hogy a lakosság komfortszintje romlani fog, mert amit eddig ki-ki alapon rövid időn belül elvégeztek, arra most majd órákat kell várni, hiszen a hómunkások – ha lesznek ilyenek – csak fokozatosan fogják eltakarítani a havat. A lakosoknak joguk lesz arra, hogy panaszaikkal, kifogásaikkal az önkormányzathoz forduljanak.
A helyzetet a Szlovákia Városok és Falvak Társulása is bírálja. Elsősorban azért, hogy az állam a törvénymódosításkor egyáltalán nem vette figyelembe a költségeket, amelyeket a technika beszerzése, a szórósó megvétele és az alkalmazottak bérezése gerjesztenek. Ráadásul ezentúl a városi és falusi önkormányzatokat fogja terhelni a felelősség azért is, ha egy nem megfelelően letakarított járdán baleset ér valakit. A lakosok akár perelhetik is kártérítésért az önkormányzatot.
A közlekedési tárca elutasítja a bírálatokat, arra hivatkozik: elég idő maradt a felkészülésre. Az egy-két fős önkormányzattal működő aprófalvakban, ahol a költségvetés eddig is arra volt elég, hogy részmunkaidőben dolgozzon a polgármester és egyetlen mindenese, biztosan másként vélekednek.
(ts)